Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen – kampány előkészítő találkozó
Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen – kampány előkészítő találkozó

2012. december 7-8-án került sor az Európa Tanács ’Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen’ kampányának előkészítő találkozójára.

A találkozó céljai a következők voltak:

  • körbejárni és megvitatni az online gyűlöletbeszéd kérdéskörét ill. annak hatását a fiatalokra és a társadalomra;
  • kialakítani egy nemzeti szintű kampány stratégiát és program tervezetet;
  • egységesíteni a témakörben a kampány célokat és az elveket, amelyek Magyarországra vonatkoznak;
  • azonosítani a legfontosabb partnereket egy nemzeti szintű kampány koordináció kialakításához;
  • kialakítani egy kommunikiációs hálózatot, kooperációt és együttműködést nemzeti szinten, a témában érintettek között.

A találkozón 33 résztvevő 11 szervezetet képviseletében jelent meg, munkájukat a foglalkozások során több szakértő illetve két tapasztalt tréner segítette. Az első nap középpontjában az online gyűlölet beszéd jelensége állt és annak lehetséges hatásai a fiatalokra és a társadalomra. A nap végére a résztvevők megismerkedtek a témával, illetve megkapták azokat a kiindulópontokat, amelyek segítségével felmérhették azt, hogy szervezetük milyen formában csatlakozhatna a kampányhoz.

A második nap foglalkozásain elkészült egy általános ill. egy tematikus program tervezet a nemzeti kampányhoz. Habár a kampány közvetlen tárgya az online gyűlölet beszéd elleni küzdelem, a résztvevők elérendő célként jelölték meg a fiatalok online viselkedés kultúrájának fejlesztését, az offline világ etikai szabályai kibertérben való alkalmazásának meghonosítását is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy egy sikeres kampány megvalósításához a kormány, az üzleti szektor illetve a civil szektor érdekeltjeinek már a kezdetektől együtt kell működniük.

Az együttműködéshez vezető lépések már megkezdődtek, továbbá a résztvevők informálisan elkötelezték magukat a kampányban való részvétel mellett. Tekintettel arra, hogy a legtöbb esetben az online gyűlölet beszéd célcsoportja a Roma közösség, a tematikus kampány stratégia keretében egy fél éves Roma program került megalkotásra, mely magában foglalt online és offline tevékenységeket egyaránt.


Meghívó a Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen
Meghívó a Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen
Meghívó a Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen – Az Európa Tanács ifjúsági kampányának előkészítő rendezvényére

Egyesületünk 2012. december 7-8-án rendezi meg az Európa Tanács Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen elnevezésű ifjúsági kampányának hazai előkészítő találkozóját.

Fiatalok az online gyűlöletbeszéd ellen az Európa Tanács ifjúsági szektorának 2012-2014 között futó projektje, melynek célja, hogy küzdjön az online gyűlöletbeszéd formájában megnyilvánuló rasszizmus és diszkrimináció ellen. A projekt keretében felkészítik a fiatalokat és az ifjúsági szervezeteket arra, hogy felismerjék az ilyen típusú emberi jogi jogsértéseket, sőt mi több, fel is lépjenek ellenük. A projekt filozófiájának központjában az a párhuzam áll, mely szerint az online közösségi tér is közösségi tér – ennek megfelelően az emberi jogoknak ugyanúgy érvényesülniük kell, mint az élet más területein.


Az országos találkozó célja, hogy:
- a résztvevők körbejárják és megvitassák az online gyűlöletbeszéd kérdéskörét ill. annak hatását a fiatalokra és a társadalomra;
- kidolgozzák a nemzeti kampány stratégiáját és program tervezetét, ideértve az online kampányt és az offline kísérő rendezvényeket is;
- előkészítsék a Nemzeti Koordinációs Bizottság munkáját, meghatározzák és kiosszák a kampány lebonyolításához szükséges szerepeket;
- deklarációt fogadjanak el a témakörben, amelyben meghatározzák a célokat és az elveket, amelyeknek érvényesítésére a kampány teljes ideje alatt törekszenek;
- ötleteljenek a kampányhoz kapcsolódó helyi és országos projektekről;
- a nemzeti kampány prioritásait tekintetbe véve javaslatokat dolgozzanak ki az európai kampány számára is.

Program
2012. 12. 07. Péntek
9:30-11:00 – Megnyitó, a kampány rövid bemutatása, a találkozó céljának ismertetése, elvárások egyeztetése
11:00-11:30 – Kávé szünet
11:30-13:00 – Csapatépítés, ismerkedés
13:00-14:00 – Ebéd szünet
14:00-16:00 – Workshop 1. Az online gyűlöletbeszéd jelenségének bemutatása, a fiatalokra és a társadalomra gyakorolt hatás megvitatása, jogi és politikai eszközök a fellépésre
16:00-16:30 – Kávé szünet
16:30-18:30- Workshop 2. Nem jogi eszközök a fellépésre: ifjúsági szervezetek szerepe, az online kampány eszközei és munkamódszerei Magyarországon
18:30 – Vacsora
20:20- NGO kávézó - résztvevők bemutatkozása

2012. 12. 08. Szombat
9:00-11:00 – Workshop 3. A nemzeti kampány-stratégia kidolgozása, hazai prioritások meghatározása, javaslatok készítése az európai kampány lebonyolításához
11:00-11:30 – Kávé szünet
11:30-13:00 – Workshop 4. Ötletelés a kampányhoz tartozó országos és helyi, online és offline projektek, programok szervezéséről
13:00-14:00 – Ebéd szünet
14:00-16:00 – Workshop 5. Nemzeti Koordinációs Bizottság munkájának előkészítése
16:00-16:30 – Kávé szünet
16:30-18:30 - Összegzés, visszajelzések, a találkozó zárása
18:30 – Vacsora

A találkozó ifjúsági szervezetek vezetőinek és aktivistáinak, állami és helyi hatóságok képviselőinek, a gyűlöletbeszéd és a véleménynyilvánítás szabadságának kérdéseivel foglalkozó szakértőknek és jogvédő szervezeteknek, online közösségek képviselőinek és más érdekelt szervezeteknek szól, akik szeretnének részt venni a partnerségben és szerepet vállalni a nemzeti ifjúsági kampányban.

A találkozóra 2012. december 7-8-án kerül sor a DocuArt kocsiszínben (Budapest IX., Ráday u. 18 - Erkel u. 15., bejárat az Erkel utca felől, az udvaron keresztül). A vidéki résztvevőknek útiköltség-visszatérítést és szállást biztosítunk.

A találkozón való részvételi szándékot a regy@regy.hu email címen jelezzétek 2012. november 30-ig, nagy számú jelentkezés esetén motiváció alapján választjuk ki a résztvevő szervezeteket. Minden szervezettől 1-2 főt várunk a találkozóra.

További kérdésekre válaszol a REGY titkára, Rutai Zsófia a regy@regy.hu email címen ill. a +3670 309 4493-as telefonszámon.

Az országos találkozó a European Youth Foundation (Európa Tanács) pénzügyi támogatásával valósul meg.


Új önkénteseket keresünk!
Új  önkénteseket keresünk!

Új önkénteseket keresünk az Intergenerációs Szolidaritás Önkéntes Programunkba. Jelentkezés a http://intergenszol.wordpress.com oldalon rövid motiváció megjelölésével 2012. szeptember 27-ig. Az új önkénteseknek felkészítő tréninget tartunk 2012. szeptember 29-én szombaton, a részletekről a jelentkezőket tájékoztatjuk. Projekt a Fiatalok Lendületben Program támogatásával valósul meg, így a résztvevő önkénteseknek a megszerzett kompetenciáikról Youthpass-t állítunk ki.






Üzemelteti a Wiking Számítástechnika Kft. Az oldal készült: MajtikaWeb motor 1.4 verzióján - P&M

Termékek fotózása weboldalhoz, szóróanyaghoz